bele ugrok a kútba hiszen minden én vagyok s ha magammal húznám a földet az bizony eltűnne s nem pislogna rám a fákról vénasszonyok poros emlékezete
A toll kezemben mintha másképp írna márA toll kezemben csontszáraz igazságMegbillen asztalom és kialszik a fényNövekvő testemben csökken a reményS így alszok el egy halom hulladék fölöttFejemben elhalt érzések köntöse zörög fejemben.