félegyenes

szemrebbenés
azonkívül semmi - kiültetem combjaimra
fájó pillantásaimat
te kit szerettél? te ki után futottál? te kibe kapaszkodtál?
nem válaszol
de lázasan világítja meg azt az egyetlen érzést
ami neki jutott és a halálát okozta
kis szöszök vagyunk elfúj a szél
kipirult zöldek, megsárgult barnák, elszürkült feketék
megkínzott állatok, kilógó belek
vagyunk – félegyenesek

próbálok járni, fellök egy hullám
s a föld belülről tágít magába mélyeszt
rám hullnak gyümölcsök, az érzés elmondhatatlan
annak aki él és felettem jár
de az én házamban egy az Úr és nem érdekel más
csak hát nincs házam és hitem halovány
s narancssárga csókot váltok az örökkévalósággal
rám biztosan a pokol vár

szemrebbenés
ismét magamon belül – kapdosom az elérhetőt
és siratom az elérhetetlent
fontos tagja vagyok a társadalomnak!
nélkülem üres lenne az ágyam, és tiszta a szobám
havi nettó álmok tengerpartra vágyva
25 éve már
képtelen a boldogságra