a rímek vége

Zenélj, zenélj ne nézz a szemembe
a tükrök megfagynak és kisimul a lélek
borzongva hallgatlak, szaladok lépteim
elégnek ne nézz rám mert elillansz
letakarlak hogy megmenekülj

Hull a por és vénülnek a fák
egy csont a múlt az ezer jó fű alatt
kaparj kaszás nem találsz ha dobbanunk
a föld szétrobban és repülünk
muzsikánk megújulás

A rímek vége leplünk feketén ragyog
testünk egy a végtelen titokgyűjtő
kint alszik a semmi mellett, hallom
gyökereikben remegnek a lelkek ők ezt
nem így akarták, soha