bele ugrok a kútba hiszen minden én vagyok s ha magammal húznám a földet az bizony eltűnne s nem pislogna rám a fákról vénasszonyok poros emlékezete
szomjam lapos suttogó imaösszepréselt, összeharapdált ajkaim közöttizzó félelem is, távolságok szorzatakinyújtott takaró vágyaim fölöttnem múló görcs a lábamban, elvesztett csatamaszk amiben élek egy rejtett pillantásgyönyörű, gyönyörű napjaim után