Torz arcotok torz szelete
szemeitek nedves titka
pondróhadon csónakázik
a föld messze van s elázik
mert bele láttok az oldalamba
hogy lékem legyen az iszonyat

Fürge ujjak fürge álma
ha nyakamon fogást találna
eltekerné jobbra- balra ráfektetne
a habokra lebegni örökké
s nem gondolni többé soha
e hűtlen világ fiaira

Rozsdás szívek értem jöttek
felkaptak gyorsan nem köszöntek
vittek vissza földjeikre ásni a gödröt
használtak míg megfőttem egy nap
összesűrűsödtek vágyaim és robbantak
s megszülték egy új világ új mocskát

Kígyónyelvetek megmart a minap
s én hirtelen megláttam a fényt
egy volt tiszta volt magányos mint én
nem érték el a föld mocskos mancsai
lépte volt a harmat s én meg akartam halni
hogy ne lássam soha lebukni az eget