ülök és nem jövök rá semmire
más ez a dallam
más ez a vágy
testet ölt bennem a világ
én vagyok a szél
én vagyok a tűz
kezemben bolygók vesznek el
elfut tőlem minden ami kell
minden amiben hinni lehetet
mellbe vág és kinevet
tőlem nagyobb jellemek
feketék és fehérek
remegek és remélek

valahogy nem így képzeltem el
csorgó féltékenységen át
nevető közöny és magány
kesergő ború vagy derű
minden minden keserű

csatornát váltok, nem tudom hogy mit mondtál
úgy úszik a szemed hogyan fényezed?
úgy ragyog a tudat – elhiszem azokat a szavakat
meleg bennem a vér – és lázasan dübörög

kiszaladni, összegyűrni a testbe sorvadt fagyos sorokat
nagy felhő a szemben , kastélyok hideg titkai
egy elborult váza az élet – halott növény
kipontozott valóság – ki mondja meg nekem
hogy hol bújkálnak a válaszok?

igen lassan elsimított és elfedett jóslatok
mind húsomból él, mert mind én vagyok
az erdő mélyén, a víz alatt, a fák között
a jövő hallgatás a múlt fölött
a jövő a megmásíthatatlan képe : a torz lelkiismeretnek
és a jelen hazugságainak