be-fe-szül
be-szür-kül
meg-nem-tűr
át-nem-ér
át-nem-fog
rám-nem-néz
rám-nem-szól
nem-sze-ret
nem-le-het
nem-moc-can
nem-re-meg
hoz-zám-ér
meg-ha-lok
meg-haj-lok
meg-tap-sol
vé-get-ér.
kávéfoltos ingem alatt
miért vacogsz lelkem?
hisz szívemben tűz hevít
a gyomromban meg méreg
hangtalan tombolnak bennem
míg az ár mi kavarja a vérem
el nem mossa őket
nem tudom
nem tudom
nem tudom
eltolt sorokon
hosszan sorolom
komolyan gondolom
homlokom ráncolom
hátamon görbület
az elveszett lényeget
csendben burkolom
őrjöngve rád dobom
nem tudom
most tényleg
nem tudom
Alatta minden földi jónak
Belélegzett évmillióknak
Áztasson el a tested
Minden romlást bennem
Alatta nyíló nevetésnek
Megáradó lelkesedésnek
Áztasson el a tested
Minden reményt bennem
Alatta deres hajnaloknak
A fűben mászó kukacoknak
Áztasson el a tested
Minden száraz percet
Alatta kongó szívzörejnek
Borítsd rám szunnyadó szerelmed
Áztasson el a tested
Szemből mindent, mindent
*bezmag volt idő mikor mozgattam érzéssel hegyeket...
sírnak nyomodban az egyszerű szívek
múlnak némán a drága másodperek
hosszú töprengés és mozdulatlanság
gyere, gyere közelebb csillagléptű lány
mi foglyai a bűnös ragyogásnak
nem tudunk hinni a békítő sugárnak
hisz te fényed sem más csak csapkodás
esztelen repkedés vagy szent bizonyosság
a minden gátat ledöntő vágynak
egy pillantása a boldogságnak
s ha szorul derekunkon az aranyfonál
érted küszköd majd a lelkünk csupán