túl régen, túl mélyen elfojtott indulat sírba tolja arcomat kezemből kifutnak a tegnapok a kérdést se értve hallgatok hol vagy te ilyenkor mikor az árnyak hordanak homlokomra ráncokat világba kiáltom hiányod a Föld forog a Nap ragyog források alján megbújok túl régen, túl…

percek múlnak, hűvös az éjközelebb lépek, hogy megismerjélsajnos a vágy túl félénknem él az mi megérintsemmi más csak a szívem maradtlélekből gyúrt emlék maszatmeg gúny a szemedből kifolyvaegymaga sír egymagamert te sem maradtál a gyilkolásraa vérből eltűnt…