Torz arcotok torz szelete
szemeitek nedves titka
pondróhadon csónakázik
a föld messze van s elázik
mert bele láttok az oldalamba
hogy lékem legyen az iszonyat

Fürge ujjak fürge álma
ha nyakamon fogást találna
eltekerné jobbra- balra ráfektetne
a habokra lebegni örökké
s nem gondolni többé soha
e hűtlen világ fiaira

Rozsdás szívek értem jöttek
felkaptak gyorsan nem köszöntek
vittek vissza földjeikre ásni a gödröt
használtak míg megfőttem egy nap
összesűrűsödtek vágyaim és robbantak
s megszülték egy új világ új mocskát

Kígyónyelvetek megmart a minap
s én hirtelen megláttam a fényt
egy volt tiszta volt magányos mint én
nem érték el a föld mocskos mancsai
lépte volt a harmat s én meg akartam halni
hogy ne lássam soha lebukni az eget 

Szépen hullnak rám a tavasz első könnyei
próbálom megidézni oldalra dőlt
testedet miként omlásnak indult és
rám csusszant

Kinézek a fák épp oly büszkén lejtenek
mint tegnap vagy azelőtt bennük
kavarog a nap a víz a felhők a múlt
és 14 kérdőjel kapaszkodik combjaikba
lehull a nap és este lesz

Szemfedőm ráborul a képre számból
kifolynak a szavak a Nagybetűk régen
alszanak a kicsik még bujtatják
az örök nagy titkokat
Mond, hol alszol ma éjjel?

A holdtányér aljában marék halványköd
liget osztozik a fénnyel de veszít
és így hamu bőrödnek jut az összes csillogás
Aludj míg lehet!

Hajnal van s míg ezt kimondtam
elmúlt a szerelem görcstengerben
úsznak tovább a fák a nehéz réteken
Tanácstalanul. 

Szép egész mondatok függés
nehéz szavakon túli csend
fürdő a tóban ázva
oszlanak a kis sejtjeim
miután kimerítenek s leselejteznek
lényem elszáll ólom
szárnyakkal a nap mögé
sűrű balladai homály
fogja lesz a test
zúgolódva össze- vissza
megjegyzést tesz és megolvad
a gyűlölet felsérti bőröm
szaladnak a szemek átharapni torkom
érintések híján megfertőzöm magamat
bebújik a bőrömbe az ördög
felnyitja a szám és hangos
női hangon énekelni kezd
zörög az út és megnyílik
szivárvány folyamok romlanak bele
bezárják az összes iskolát
kávét hoznak
és megreggelizünk.

A  toll kezemben mintha másképp írna már
A toll kezemben csontszáraz igazság
Megbillen asztalom és kialszik a fény
Növekvő testemben csökken a remény
S így alszok el egy halom hulladék fölött
Fejemben elhalt érzések köntöse zörög fejemben.

lassú mentál
ementál
elmentél
nem hívtál

kívánság
csendes éj
hétfő jött nem péntek
sz betű, agyhalál

sós vagy édes
könnyeid méreg
arcodon mégegy
távolabb léptem

a hídon túl a folyón innen
nincs benned semmi a bennem nincsen
vagy benned belőlem
vagy bennem belőled
elpusztult, megöltem

kinyomtam szemét,
megfúrtam csónakját
és vele én is
elmerültem érted, érted?